"Jó a címkéje, tuti fasza sör!"

"Mi a BrewDog-nál merész, fesztelen söröket készítünk meg nem alkuvó módon. Sört melynek lelke és célja van [...]" Olvashatjuk a nem is véletlenül nagy népszerűségnek örvendő BrewDog sörfőzde bármelyik sörének a címkéjén. A főzdét 2007-ben alapította két teljesen átlagosnak mondható, jó és jobb söröket kedvelő és hajkurászó srác Skóciában. Mára már a kézműves sörös berkekben mindenki ismeri a nevüket, és sorra nyílnak a pubjaik világszerte. Sokan az "agresszív", "provokatív" marketing stratégiájuknak tulajdonítják a sikerük kulcsát. A világ legerősebb söre címet, mint piaci szenzációt hajkurászva éveken át durvább és durvább "söröket" hoztak ki, mígnem az 55% alkoholtartalmú, kitömött mókusba csomagolt darabjuknál megálltak (The end of history). A természetesen szuper limitált szériás főzet 3 decis üvegje (mókusa) 780 dollár körül mozgott. Persze megvették mind. Az így mára már tekintélyes világsikernek örvendő skót főzde olyan helyzetet teremtett magának, ahol a magas minőség fenntartása mellett, további reklám fogásokkal karöltve és szép, mindenki agyába befurakodott címkéivel - mint láthatjuk - simán túlárazhatja söreit, a fogyasztó végső soron megveszi. A minőség megtartása viszont kulcsfontosságú, és nagyon is profin készítik főzeteiket. De vajon én is tudok ilyet itthon? Tettem fel a kérdést magamnak és mire a válaszhoz értem volna, már le is főztem a saját változatomat a BrewDog egyik alapszériás sörére, a Dead Pony Club-ra. A skót srácok a sörfőzők és gourmetek legnagyobb örömére hivatalos honlapjukon megjelölik az adott sörhöz felhasznált komlók és maláták listáját. Habár a recept nem csupán ennyiről szól, mégis nagy kapaszkodóként szolgált. És mielőtt bárki félreértené: én nagyon szeretem a BrewDog söreit.

A malátákat megcseréltem, de a komlókra odafigyeltem. Ugyanazt a három fajtát használtam fel, amit a srácok is írtak a honlapjukon: Mosaic, Citra és Simcoe. 18°C fokon erjesztettem amerikai west coast élesztővel, hidegkomlóztam és palackban utóérleltem 3 hetet a kóstolóig. Mivel a BrewDog söre mikroszűrt, az enyém pedig természetes, élő sör; valamint amiért a malátákat is felcseréltem csukott szemmel kezdtem bele a vakkóstolásba, hogy ne tévesszen meg a sör áttetszősége és színe. Azt hiszem, ha nem így tettem volna azonnal rájövök, hogy melyik pohár melyik italhoz tartozik. Ehhez a kóstolóhoz elengedhetetlenül szükségem volt egy segítő kézre.

Az 1-es minta masszívan komlós illatú: gyantás, kissé mandarinos, marakujás. Sajnos a háttérben jelentkezett némi frissen vágott, zöld füves jelleg, ami rontotta a komlós zamatokat. Nagyon enyhe, kenyeres, kissé zöld gabonás maláta jelleg mutatkozik a vad komlózás mögött. Kortya száraz és üdítő jellegű, közepesen szénsavas, enyhén kesernyés és egy kekszes maláta zárja az egészet, ami szerintem marha jól bele illik a képbe, szép kontrasztot állít.
A 2-es pohárban is nagyon intenzív a komlós illat: kissé olajos, erősen gyantás-fenyős, grapefruit és kender keveredik. A háttérben megjelenő vajas szagú ún. diacetil még épp, hogy nem zavaró. Nagyon sok komlót sejtek a sör

mögött; olyan, mintha egy frissen szedett és szárított komlós zsákba nyomnám az arcom. Összességében mind a két illatminta komplex és zavarba ejtően komlós. Komló, komló, komló! De ez ugye egy amerikai pale ale-től el is várható. Ennek a kortya még szárazabb is, mint az előző, talán egy kicsit túlzottan is. Hiányzik belőle egy kis testesség. Kevesebb a szénsavja, ami könnyebben ihatóvá teszi; és ez fontos is, ha ilyen száraz sörről beszélünk.

A letakart szemes vakkóstoló indokolt volt, mint később ki is derült, hiszen az 1-es minta opálosabb és sokkal világosabb volt, mint a 2-es, így rögtön rá is jöttem, hogy az 1-es pohárban van a saját söröm, a 2-esben a BrewDog-é.

Habár a kép nagyon rosszul adja vissza, a 2-es kristálytiszta, és az 1-es pohárban lévő folyadék is tiszta, de láthatóan nem annyira, mint a másik.

Mindent összevethetve megveregethetem a saját vállam, mert a klónozás szuperül sikerült, leheletnyi apróságok tették a végén mégiscsak láthatóvá (szó szerint) a két "versenyző" közti különbséget. Elmondható, hogy egy közepesen tapasztalt sörfőző, akár egy gázrezsón is összedobhat, precíz erjesztés vezetéssel egy BrewDog sört, ha utána jár a receptnek és a sörtípus kritériumainak. De ha úgy döntene az illető, hogy sörfőzdét alapít, vajon ő is el tudná adni 3 decis palackba rejtett, tegyük fel hibátlan sörét 700-1500 forintos áron? Ezzel a gondolattal és költői kérdéssel persze csak én is annyira gondolom magam provokatívnak, mint "klón donorom". Nagyon fontos a minőség, és a BrewDog sem tartana ma ott, ha a címkéjükön szereplő (lsd. e cikk első mondata) első mondatuk nem lenne igaz. Persze ha valamit eladásra szánunk, nagy tömegek számára meg kell békélnünk a gondolattal, hogy nem elég csupán a jó termék, vagy a jó arculat, reklám; a kettőnek együtt kell működnie, s a skót srácok szerintem ebben alkottak nagyot.